Nincs engedélyezve a javascript.

Ismerd meg

hagyatékát!

„…a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.”

Janikovszky Éva hagyatéka az élet apró örömeire való rácsodálkozás képessége. Az a kapocs, amely egy odaforduló felnőtt és egy kíváncsi gyerek között jön létre. Egy olyan szemüveg, amelyben sosem kell cserélni a lencsét, mert bármennyire messzire jutunk is a gyerekkortól, belenézve mindig meglátjuk, mi az, amitől azt érezhetjük: jó nekem.

Janikovszky Alapítvány

Janikovszky Éva

-díj

Janikovszky Éva hagyatéka itt van közöttünk. Félszavakban, egy összemosolygásban, olyan iskolákban, könyvtárakban, amelyek a nevével együtt lelkiségének egy darabját is felvették. Utcanévtáblákon, tereken, márványba és bronzba öntve, s minden szóban, amelyet évről évre leírnak a gyerekek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hívásáraa hagyományosnak számító alkotópályázaton.

Janikovszky Éva tiszteletére, irodalmi munkásságának gondozására, szellemi hagyatékának ápolására 2004 áprilisában jött létre a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány, amely a szellemi örökség megőrzésén és továbbvitelén túl feladatának tekinti a felnövekvő nemzedék irodalmi műveltségének formálását, az olvasás-írás népszerűsítését.

Az alapítvány az általános célok elérése érdekében részt kíván venni az irodalomoktatás, nevelés, ismeretterjesztés különböző folyamataiban, kulturális programokban, tudományos és szakmai tevékenységekben.

Az író emlékének és hagyatékának méltó megőrzése érdekében a fentieken kívül az alapítvány emlékszoba létrehozását, irodalmi emlékülés megrendezését tervezi, valamint együttműködni és társulni kíván kulturális és oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, könyvtárakkal abból a célból, hogy minél hatékonyabban és eredményesebben tudjon működni.

Az alapítvány köszönettel fogad rendszeres vagy eseti támogatást az alábbi bankszámlaszámon:

Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány: 10400023-50526753-66841004

Ezen kívül jogosult a személyi jövedelemadó 1%-ok fogadására is. 

A közhasznú alapítvány adószáma: 18114933-1-43

Janikovszky Éva -
díjban részesültek
2007

2007

Marék Veronika és Alföldi Róbert

2010

2010

Lackfi János és Rigó Béla

2011

2011

Varga Márta

2013

2013

Nógrádi Gábor

2018

2018

Bartos Erika

2023

2023

J. Kovács Judit és Zágoni Balázs

Nevét viselő
intézmények, közterületek, emléktáblák

Janikovszky Éva köztünk jár. Iskolák, oktatási intézmények őrzik nevét, s viszik tovább szellemiségét a nevelésben, olyan közeget teremtve, ahol a gyerekek szabadon csodálkozhatnak rá a világra. A könyvtárak gondoskodnak róla, hogy minden könyvtárjáró gyerek már egészen kicsi korától megismerhesse a Janikovszky-képeskönyvek mesés világát.
A róla elnevezett tereken, utcákon úgy érezhetjük, mintha a nyomában lépkedve fedeznénk fel a városok rejtett titkait. Emléktáblái előtt pedig egy percre elcsendesedve, mosolyogva emlékszünk rá, hiszen ő is mosolyog ránk, olvasóira, könyves gyermekeire. 

Szegedi
Könyvtár
Kozármisleny
iskola büszkeségeink
J szobor

A Janikovszky Éváról elnevezett intézmények,

közterek, emléktáblák listája:

Janikovszky Éva Óvoda – Hódmezővásárhely

Budapest, X. kerület, Kőbányai Janikovszky Éva Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Szegedi Janikovszky Éva Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Janikovszky Éva Óvoda és Bölcsőde – Kozármisleny

Janikovszky Éva Általános Iskola – Kozármisleny

Szegedi Városi Kollégium, Janikovszky Éva Tagintézmény

A Létavértesi Arany János Általános Iskola könyvtára

Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium – Budapest, VII. kerület (bezárt)

A Janikovszky Éváról elnevezett intézmények,

Emléktáblát állítottak

szegedi szülőházán (Bolyai utca 19.) 2009. április 20-án
budapesti lakóházán (VII., Bajza u. 8.) 2009. november 4-én

Köztéri szobrok

Budapest, X. kerület, a Kápolna utcai általános iskola kertjében – alkotó: Zsemlye Ildikó
Szeged, Korányi fasor– a Janikovszky Éva Kollégium falán - alkotó: Zsemlye Ildikó
Budapest, VII. kerület, Erzsébetváros, Dob utca 35, a Janikovszky Éva parkban, Budapesten –(alkotó: Zsemlye Ildikó)

Közterületek:

Janikovszky Éva park, Budapest, VII. kerület, Dob utca 35. 
Janikovszky Éva tér, Szeged
Janikovszky Éva utca, Kozármisleny

Vándorkiállítás

Mondják, az ember addig él, míg emlékeznek rá. A Janikovszky Éva életét bemutató vándorkiállítás a szerző halálának 10. évfordulóján indult útjára, s napjaink olvasóinak rajongását mutatja, hogy azóta is töretlenül járja az országot, eljuttatva könyvtárakba, művelődési házakba, iskolákba Janikovszky Éva üzenetét.
A kiállítást a Móra Kiadó állította össze, és ingyenesen bocsátja a kulturális és oktatási intézmények rendelkezésére. Kiállítási időpontot a marketing@mora.hu e-mail-címen lehet igényelni. 

FSZEK – Janikovszky Éva meseíró-pályázat

Ezen a 2005 óta minden esztendőben megrendezett alkotópályázaton, melynek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ad otthont, évente több száz gyerek történetei érkeznek a szakmai zsűri elé. Mi bizonyíthatná jobban, hogy Janikovszky Éva hagyatéka termő talajra talált a 21. századi gyereklélekben is, ha nem az, hogy milyen lelkesedéssel, leleménnyel megírt mesék születnek a pályázatra. A felhívásokat minden év első hónapjaiban teszik közzé, az eredményeket pedig májusban hirdetik ki.