Nincs engedélyezve a javascript.

A 21. századi kiskamasz

olvasókhoz is szól

aranyeso_kicsi.jpg

Felújított kiadásban jelent meg Janikovszky Éva második lányregénye, az Aranyeső. A kötet illusztrációját jegyző Khor Fruzsina olyan külsőt álmodott a könyvnek, ami büszkén megállja a helyét a kortársak között is.

Bár az Aranyeső 1962-ben jelent meg az igen népszerű Csíkos könyvek sorában, története és mondanivalója a mai napig érvényes. Úgy meséli el az érettségi előtt álló Burián Ágnes sorsfordító eseményekben gazdag történetét, hogy napjaink olvasója is szinte azonnal magára ismer. Valahol olyan ez, mintha az ember a nagymamája fiatal kori énjével cserélhetne helyet egy regényhossznyi időre, s így tapasztalhatná meg, hogy a ma dilemmái milyen hasonlatosak voltak a régiekhez.

A kötet az új borító mellett él festést is kapott. 

A tervek szerint 2026-ban a szerző másik lányregénye, az eredetileg Pöttyös könyvként megjelent Szalmaláng is követi kötetpárját a megújulásban.

OLVASÓI ÉRTÉKELÉS A MOLY.HU OLDALRÓL:

"Vannak könyvek, amelyek nem csupán történeteket mesélnek el, hanem egy egész korszak lelkiállapotát, társadalmi elvárásait és ifjúsági dilemmáit is magukban hordozzák. Janikovszky Éva 1962-ben megjelent regénye, az Aranyeső éppen ilyen. Egy lányregény, amely nemcsak egy tizenéves lány útkereséséről szól, hanem arról is, hogyan formálja a személyes sorsot a társadalom és a kor ideológiája.

A történet főszereplője Burián Ágnes, aki érettségi után nem jut be az egyetemre, így kénytelen újragondolni terveit. Ápolónőképzőbe jelentkezik – nem különösebb lelkesedéssel, de belső felelősség tudattal. Miközben megküzd az új környezettel, a hivatás nehézségeivel és saját kamaszos vívódásaival, elkerülhetetlenül szembesül a felnőtté válás minden ellentmondásával is: szerelmek jönnek-mennek, illúziók foszlanak szét, és a hivatás iránti elköteleződés lassan valódi meggyőződéssé érik.

Az Aranyesőt közvetlenség, finom irónia és pontos nyelvi érzék jellemzi. Ágnes belső monológjai nemcsak őszinték, hanem gyakran mosolyra fakasztóak is – éppen azért, mert annyira ismerősek. A látszólag banális dilemmák mögött valós kérdések húzódnak meg: ki vagyok, mire vagyok képes, és mit kezdjek azzal, amit mások elvárnak tőlem?"