Nincs engedélyezve a javascript.

Díjak, elismerések

"…anyámnak az ad erőt, hogy ő sose hitte, hogy az ember boldogságra született. Csak én hittem. Ő úgy gondolta, hogy helyt kell állni az életben, végezni kell a dolgunkat, kötelességeink vannak és feladataink, s ha megfelelünk mindennek, az maga az öröm."

Janikovszky Évát nem csak a közönség halmozta el szeretetével, de szakmai és civil szervezetek, illetve a magyar állam is kitüntette. Számos hazai és külföldi díjat kapott. Nem csak írói tevékenységét és alkotásait ismerték el, hanem azt az áldozatos munkát is, amit a gyerekekért végzett.

A Kossuth-díj és József Attila-díj mellett például ott találjuk a Mosolyrend Lovagja díjat is, amit 1968 óta azoknak ítélnek oda Lengyelországban, akik rendkívüli módon járultak hozzá a gyerekek boldogságához és jólétéhez világszinten.

Díjai és elismerései

Díjai és elismerései

  • 1958, 1974: Szocialista Kultúráért Kitüntetés
  • 1961: Móra Kiadó „Kiváló dolgozó” elismerés
  • 1972: Móra Kiadó „Kiváló dolgozó” elismerés (ezüst törzsgárdajelvény viselésére jogosult)
  • 1973: Deutscher Jugendbuchpreis (német nyelvterületen a Ha én felnőtt volnék című kötetéért Réber Lászlóval együtt megkapták az év legjobb gyerekkönyve díját)
  • 1975: Kiváló Úttörővezető Kitüntetés
  • 1977: József Attila-díj
  • 1978: Magyar Televízió Nívódíja (Családi kör című műsorban végzett írói munkájáért)
  • 1979: Ifjúsági Díj (adományozta az Állami Ifjúsági Bizottság)
  • 1983: Gyermekekért Érdemérem (adományozta a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa)
  • 1985: SZOT Díj (adományozta a Szakszervezetek Országos Tanácsa Janikovszky Évának „kimagasló munkájáért és a munkásművelődés segítéséért”)
  • 1986: Gyermekekért-díj (adományozta a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa)
  • 1988: Mosolyrend Lovagjává választják (Lengyelország)
  • 1990: Greve-díj (Hamburg, Preis für Kinderkultur)
  • 1993: Budapestért Díj
  • 1994: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
  • 1996: A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés (adományozta a Magyar Köztársaság elnöke Janikovszky Éva irodalmi munkásságának elismeréseként)
  • 1997: Szegfű Díj (Magyar Szocialista Párt adományozta Janikovszky Évának „írásaiért és a gyermekekért végzett tevékenységéért”)
  • 1999: IBBY Év Gyermekkönyve Díj (Cvikkedli című munkájáért)
  • 2000: Erzsébetváros Díszpolgára cím („írói munkásságért és lakókörzetéhez kötődő lokálpatrióta tevékenységéért”)
  • 2001: Az Alföldi Nyomdáért Elismerés
  • 2001: Móra-díj
  • 2002: A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetés (adományozta a Magyar Köztársaság elnöke Janikovszky Évának „a gyermek- és ifjúsági irodalom terén végzett, nagy népszerűségnek örvendő egyéni hangú munkásságért”)
  • 2002: Szent Imre-díj (adományozta a Magyar Köztársaság gyermek-, ifjúsági és sportminisztere Janikovszky Évának az ifjúság boldogulása érdekében végzett munkájáért)
  • 2003: Kossuth-díj